Zalalövő - Körmend S-03

Végre összejött 2019. 11. 30.-án.

És a tervekhez ragaszkodni kell!

Egy hetes esős idő után erre a napra is esőt jeleztek, de menni kellett. Később tudtam indulni, mint optimális lett volna, így rizikós volt, hogy lesz részem éjszaki túrás élményben is, de bíztam a tempómban. Nem is azzal volt a baj...
Háromnegyed tizenegy körül indultam Zalalövőről. Az út mentén szépen lehet haladni a sárga sávokat követve, majd Patakán a templom után balra kanyarodva rátérünk a túraútvonal klasszikus szántók, erdősávok mellett vezető részére. Volt sártenger, de őszintén sokkal rosszabb viszonyokra számítottam. Azért nyomot hagytam én is az őzek, szarvasok, vaddisznók, rókák jól kivehető lábnyomai közt. Az időjárás teljesen túrakompataibilis volt, a jelek jól követhetőek, csak egyszer kell kersztezni a 86-os utat a Haraszti-hegy környékén. Aztán kezdődik az én személyes kedvencem az erdei túra. Más itt a levegő, a színek, a hangok. Az Isten dicsőítése még fájós torokkal sem hagyható ki, örülni kell a létezésnek! Örömömet csak az árnyékolta be, hogy az útelágazásoknál nem voltak jelek, így csak a megérzés segített, hogy többnyire jobbra kellett tartani. Ezt leszámítva elég könnyen el lehet jutni a Zala megyei Velencéig, és útközben még a mosolyra fakasztó vidéki idill is szórakoztat (graffitis kis kunyhók, útszéli vadromantikus wc).
Velence bájos. Apró kis település, de minden udvar, ház rendezett, kis kápolna, művelődési ház, könyvtár. Van itt minden a világ végén. A faluból kiérve folytatódik az út Pusztacsatár felé. Itt egyértelmű a jelzés, és ez igaz egészen a pusztacsatári templomig. Én alapból templom, emlékhely és kegyhely mániás vagyok, de ez a pusztacsatári templomdomb valóban csodás. Egy kis tisztás közepén elénk tárul ez a szép, rendezett és jól kigondolt szakrális tér. Jelen van itt a Lélek, és... meglett a túraútvonal hivatalos pecsétje is! Délután fél kettő körül járt az idő, jó esélyt láttam arra, hogy nem kell majd sötétben botorkálnom az út végén. 
De a lábam és az agyam másképpen döntött. Mindenképpen meg kellett néznem Ozmánbüköt. Ja, persze nem kellett volna, de olyan lendületet kaptam a lelki élmény után, hogy túlmentem a vaspöri kanyaron... itt kóvályogtam jó 40 percet, amíg élő embert találtam, olyant, aki útba is tudott igazítani. Kedvesen megszállottnak nevezett, én pedig nemigen vitatkozhattam megállapításával. Visszamentem a Szélvíz patak mentén, és meglett a "sárga út". Négy óra után értem Vaspörre. A birkák elég furcsán néztek rám, de én is rájuk, mert a sárga jel egynesen a birkakarámnak vezet neki. Kis kerülővel meg lehet találni a faluban az út folytatását, és innen már tényleg gyerekjáték Nádasdig eljutni, mert mindig csak egynesen kell haladni a kavicsos úton az erdő és a fasor mentén. Nehezítő körülmény, ha rásötétedik az emberre és csak mobiltelefonos zseblámpát tud használni. Jó, megoldottam, de azért legközelebb nem így csinálom. A végén már a mobil is feladta, kiértem a 86-os főútig, onnan már látszottak Nádasd fényei. Utat nem találtam, így a szántáson keresztül bucskándozva értem be a településre. Sötétben is szép hely ez, és mivel még csak fél hat múlt, busz pedig hét óra előtt jött, volt időm körülnézni. Amúgy sem ajánlott a kamionforgalom miatt a Nádasd-Körmend szakasz gyalogos bejárása, és bár így elvileg rövidebb a túra (kb. 25 km), nekem megvolt a harminc az ozmánbüki kitérővel. 

Élmény, látnivaló és feltöltődés ezen a szakaszon is garantált, és az új túracipő ötösre vizsgázott.